Erdélyi Szövetség lapja

Folyóiratunkban a külhoni magyarság sorskérdései jelennek meg; s az Autonómia útja. Történészek, tanárok, visszaemlékezők cikkei, forrásközlései segítenek a szovjet érából örökölt, meghamisított történelmünk átértékelésében.

  

              Erdélyi Szövetség lapja  2026. 1. szám

 

 Állásfoglalás

Az Erdélyi Szövetség állásfoglalása a Történelemtanárok Egyletének javaslata ügyében, mely szerint el kell törölni az Erkölcstan kötelező tanítását, és a Hittan oktatását fakultatívvá kell tenni.

 

Autonómia

 Hogyan hasznosíthatná Erdély (különös tekintettel a Székelyföldre) a svájci JURA tartomány önrendelkezésért, autonómiáért vívott küzdelmeinek eredményeit?

 

 Műhely

 

Poór István díjnyertes, Erdélyben forgatott filmjét Márton Áron  püspökről. A filmben Poór István elsősorban Márton Áron személyiségét, belső világát igyekszik megismertetni a nézővel, amihez a püspök szövegeit, gondolatait nehéz életének eseményeibe illeszti bele. „Sem Jézusnál, sem Márton Áronnál nem a történetet mutatom be, hanem a személyiségét és a tanítását, úgy, mintha együtt lennénk vele, mintha együtt utaznánk vele” – mondta Poór István a Mária Rádiónak, és a nyilatkozatot így folytatta: „Minden filmemet úgy kezelem, mintha ima lenne. Mintha egy templomban lennénk, és az elejétől a végéig lassú ritmussal – azért lassú ritmussal, hogy a közönség végig együtt utazhasson a főszereplővel, Márton Áronnal vagy Jézussal –, általában húsz-harminc perc múlva lehet érezni, hogy a közönség tagjai, akik nem is ismerik egymást, eggyé válnak.” - A vetítés ügyében keressék Apponyi Ferencet: frank.a@t-online.hu
 
 A filmről előzetes itt tekinthető meg: https://youtu.be/x8M6tYvrZ5U?is=u4cplaffJhpt0hxM

 Márton Áronról itt olvasható: https://epa.oszk.hu/02100/02169/00001/

 

Történelem

  CSEKONICS ERZSÉBET grófnő: Erdély kultúrképe 

  Csóti György: Kossuth Lajos Amerikában

Visszaemlékezés

 

 

  Katedra - tanítók figyelmébe

Az itt bemutatott oktatást segítő irkafüzetek olcsóbban legyárthatóak, mint a készen kaphatóak:

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 13
Heti: 63
Havi: 236
Össz.: 45 064
Oldal: 2026.évf.1.szám
Erdélyi Szövetség lapja - © 2008 - 2026 - erdelyi-szovetseg-lapja.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat